Articulus fundamentalis az, hogy az írás Istentől ihletett: pasza gráfé theopneusztosz (II.Tim.3:16). Az auctoritas attól függ, hogy mennyiben fogadjuk el a Szentírás inspiráltságát? Minél tisztábban látjuk ezt, annál nagyobb a tekintélye. Az inspiráció a Szentiéleknek az a speciális munkája, mellyel az írott kijelentés létrehozása céljából a Biblia szerint könyveinek íróit úgy vezette, hogy azok egyfelől mindent maguk írtak és végeztek, másfelől teljesen Isten akarata szerint írtak és amit megírtak, az Isten igéje gyanánt tekintendő. Kuyper: a Szentírás inspirációja alatt Istennek ama természetfeletti munkáját kell értenünk, ami által ő egy sereg embert, akik különböző időkben éltek, alkalmassá tett arra és úgy vezetett, hogy különféle iratokat úgy hozzanak létre, hogy tartalmuk istenileg hibátlanul fejezze ki azt, amit nyújtottak. A Szentírás tehát isteni munka, a Szentlélek speciális munkájának az eredménye.

A Biblia auctor primariusa így maga az örökkévaló Isten és akik írták, azok’ az auctores secundarii. Ezek csak eszközök voltak (II. Péter 1:19-21). A Biblia rendkívüliségének az inspiráció az alapja, ezért Isten Igéjének a csodálatossága csak általa érthető meg.

A református teológia felfogása szerint – mint fentebb láttuk – a Szentírás egy speciális revelációnak köszönheti a maga létrejövetelét, mely direkt ennek a céljából történt. Így tehát a reveláció speciális keretén belül beszélhetünk egy reveláció specialissimaról is, melynek eredménye és gyümölcse a Sacra Scriptura. így lett a Biblia e speciális reveláció segítségével valóban Isten igéje és ez azt jelenti, hogy abszolút tekintéllyel lép fel, csalatkozhatatlan, a Szentlélek által inscripturált különös isteni kijelentést foglal magában. Ha a Szentírásnak a létrejövetele ilyen rendkívüli módon történt, kell, hogy a jellege és az ihletettsége is rendkívüli legyen. Van tehát egy speciális írás inspiráció, amely magában áll, mert semmi mást nem szolgált, mint az írás létrejövetelét.

Mit jelent az inspiráció? Kuyper szerint azt, hogy a pneuma tou theou (Isten Lelke) behatol a pneuma tou anathropou-ba (ember lelke) és azt a maga szolgálatába állítja avégből, hogy kijelentse azt, amit Isten kijelenteni akar. Az ihletettség mindig felülről jön. így minden inspirációnak kettős faktora van: Isten és ember és ennek e kettőnek a munkájából születetti meg mindén egyes szent irat. Ezért kezdették a próféták jövendöléseiket és általában minden beszédüket így: “így szól az Úr”; és azután egyes szám első személyében beszéltek. Azonban nemcsak a Szentírás és az inspiráció kérdésében, hanem minden létezésnek az életében is ez a kettős faktor dolgozik, de e kettő nem egyenrangú.

Az inspirációnak már az általános kegyelem területén is nagy jelentősége van, de még nagyobb és még hatalmasabb a revelatio speciális és a Szentírás létrejövetele területén. A Szentírás is predestináció és predefinitio eredménye. Az isteni faktor még a Szentírást is eleve elrendelte, hogy “medium gratiae” legyen. Kuyper azt mondja, igaz, hogy nagy része a rev. spec.-nek elveszett, de mi lenne, ha minden le volna írva, ami a rev. spec. folyamán történt? Annyi azonban le van írva, amennyi az üdvösségre elegendő.

A Szentírás kegyelmi eszköz, s ezt a munkát Isten az inspiráció segítségével valósította meg. Az inkarnációban is, az inscripturatioban is az isteni ige jött el hozzánk. Az első alkalommal az Isten Igéje emberi testben jelent meg, a második alkalommal pedig emberi módon jött el az ember lelkén, szívén és gondolkozásán keresztül. A kettő azonban összetartozik és vagy elfogadjuk mind a kettőt, vagy nem fogadjuk el egyiket sem. Tertium non datur.

A Szentírás tehát nem véletlenül lett, Isten ugyan a maga tervét suo instrumento is megvalósíthatta volna, s a Biblia készen hullhatott volna alá a mennyből. De Isten nem így akarta. Valamint tehát a váltság munkájában sem maradt transzcendens, hanem immanens lett a Jézus Krisztusban, annyira, hogy az isteni élet az emberben is megjelent, ugyanígy Isten a Szentírást sem transzcendens módon, hanem immanens módon adta azáltal, hogy az isteni faktort az emberi faktorral egyesítette, annyira, hogy az isteni ige emberi úton, gondolkozáson, szíven keresztül jött el hozzánk. Láthatjuk tehát a rejtelmességet: az inkarnáció misztériumával parallel halad az írás létrejövetelének misztériumai. Mindkét alkalommal Isten igéje jön el hozzánk. De a jászolban, mint Immánuel, a mi életünk számára, a Bibliában pedig mint Immánuel a mi gondolataink és képzeteink világa számára. Mindkét kijelentés összetartozik. Mindkét misztériumot tehát vagy együtt kell elfogadni, vagy együtt kell elvetni, s ha vállaljuk, egy alapon kell vallani is … (Kuyper).

Így jött létre a Szentírás, mint Isten akaratának és Igéjének incorporatioja, mint providencia specialissima eredménye. Az illuminációban mindenki részesül az inspirációban azonban nem. Ez utóbbi kizárólag csak az apostoloknak ős prófétáknak adatott és pedig abból a célból, hogy Isten Igéjét ne csak hirdessék, hanem hibátlanul írásba is foglalják. (2.Tim.3:16, 2.Pét.1:21, Ján.14:26, 16:13.).

Tehát a Szentírás a theopneusztia által jött létre. Erről bizonyságot tesznek a hívek, az anyaszentegyház, különösképpen maga a Szentírás és még misztikusabban a Szentlélek a Testimonium Spiritus Sancti által. Minél inkább hisz valaki Istenben, annál inkább meghajol a Szentírás előtt.

Itt nem az a tétel, hogy “Isten Igéje benne van-e a Szentírásban”, hanem az, hogy “a teljes írás Istentől ihletett” és “a teljest írás Isten Igéje”. A szentírók tehát nem saját jószándékukból írtak, hanem az isteni teljes inspiráció alapján, lelkükben speciális indíttatás is volt. Mihelyt erről az alapról letérünk, megkezdődik a Szentírás desztillációja. Amint azonban nem lehet desztillált vizet inni, mert akkor tönkre megy a szervezet, éppen így az evangéliumot sem lehet desztillálni, mert elsorvad a lélek, mely abból táplálkozik. Ez a spirituális szektarizmus.

Az Istentől való ihletettségről bizonyságot tesz a Szentlélek a Szentírásban, az egyházban és az emberi lélekben. A Szentírásban sok hely vonatkozik ezekre a bizonyságtételekre: Ex.17:14, Dán.12.4, Ex.24:3, 34:27, I.Kor.2:14, Ján.16:13, 14:16, I.Ján.5.

Jézus teljes mértékben elfogadta az ótestamentum hitelességét. Most már: vagy jól tudta Jézus, vagy tévedett. Általában az apostoloknál és Jézusnál a Szentírás nagy, rejtelmes egységet képez. Mt.16:17-ben Jézus mondja ki az inspiráció gondolatát. Az ótestamentum előttük isteni tekintéllyel bírt (Mt. 5:17, 12:1, 22:32, Gál.3:16). Az ótestamentum az apostolok és Jézus számára egy organikus egészet alkotott és “az írás” volt. Megkülönböztetett helyet adtak neki. Ugyanígy gondolkodik Jézus az újtestamentumot illetőleg is, Ján.14:26, ebben benne van az inspiráltságnak a gondolata, s ugyanez a gondolat van meg Ján.16:13 és Róm. 3:10-18-ban is. Jézus és az apostolok számára tehát a “teljes Írás” Istentől ihletett volt és később az újtestamentumi iratok is. Így az anyaszentegyház számára is az egész írás Istentől ihletett volt. Ezek azonban csak egyik fajtái a bizonyítékoknak.

Leghatalmasabb a Testimonium Spiritus Sancti bizonyságtétele, s ennek van itt a legnagyobb jelentősége. Csak a Szentírásból tudjuk biztosan megállapítani, hogy a teljes írás Istentől ihletett. A Szentírásról szóló bizonyítékokat azonban nem szabad izolálni a többi dogmáktól.

Sebestyén Jenő: Dogmatika, I. 50-54

Kapcsolódó anyagok

A Szentírás

A református [kálvinista] keresztyénség álláspontja az inspiráció kérdésében

A református [kálvinista] teológia az ultra-ortodox mechanikus inspirációtannal szemben az organikus inspirációt vallja. Elismeri Isten döntő hatását, de megbecsüli azokat az írókat is, akiket Isten erre a célra kiválasztott. Első jellemvonása, hogy a divinumot feltétlenül Tovább…

A Szentírás

A kritika létjogosultsága és a bibliai tudományok problémái

Ami most már a kritikát illeti, egyfelől el kell ismernünk azt, hogy a kritikának bizonyos feltételekhez kötötten megvan a maga létjogosultsága, másfelől azonban a kritika ma olyan úton halad és olyan eredményeket produkál, hogy sok Tovább…

A Szentírás

A bibliakritika és a Szentírás ihletettsége

Minden kornak megvannak a maga uralkodó kérdései. Régen a Szentháromságtan és a Krisztológia volt. A reformáció korában a bűn és a kegyelem, és a hit által való megigazulás és a cselekedetek kérdése, a XIX. században Tovább…