Az eleve elrendelés az a tan, ami kimondja, hogy egyedül Isten az, aki kiválasztja az üdvözülőket, hogy Isten irányítja az okokat, az időt és a megváltás minden körülményét és azt, hogy az Ő kiválasztása nélkül senki, soha nem üdvözülne. Részben azért van ez így, mert az emberi természet annyira megromlott a bűn által, hogy egyetlen ember sem képes Istent választani, hacsak Isten előbb újjá nem szüli azt az embert. Azonban minden bibliatanulmányozó fel fogja fedezni, hogy vannak igehelyek, amelyek azt mondják, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar. Például:

“Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1 Tim. 2,3-4 NT-HU)

A kérdés tehát az, hogy ha Isten valóban csak némelyeket választ ki az üdvösségre, akkor miért találunk olyan verseket, amik azt mondják, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar?

A válasz egyszerű: A “minden” szó a keresztyéneket jelenti. Mielőtt még félrelöknéd ezt a papírt, kérlek, próbálj nyitott lenni. Bizonyítani fogom, hogy a “minden” szó legalább 3, az üdvösséggel kapcsolatos versben a keresztyénekre utal. Ehhez szeretném megvizsgálni a 2 Kor. 5,14; 1 Kor. 15,22 majd pedig a Róm. 5,18 szakaszokat, ahol a “minden” szót úgy használja az írás, hogy az csak a kiválasztottakra érthető. Ezt követően meg fogok vizsgálni más, látszólag univerzalista igehelyet.

Mielőtt belefognék, a tisztaság kedvéért szeretnék pár kifejezést bevezetni. Arminianizmus és Kálvinizmus. Lényegében az Arminianizmus kimondja, hogy az ember képes a saját, szabad akaratából választani vagy elutasítani Istent. Emellett kimondja, hogy Jézus minden egyes emberért meghalt, aki valaha élt. A Kálvinizmus kimondja, hogy egyedül Isten az, és nem az ember, aki eldönti, ki üdvözül; illetve kimondja, hogy Jézus kizárólag a keresztyénekért halt meg.

Továbbá szeretnék bevezetni egy alapelvet, aminek fontos szerepe lesz ebben az értekezésben. Segíteni fog megérteni Isten igéjét. Tegyük fel, hogy van két (vagy több) külön igerészünk, amik kapcsolatban állnak. Például mindkettő (vagy mind) a megváltásról szól és tartalmazza a “minden” szót. Tegyük fel, hogy valamelyik (vagy némelyik) igerész két módon is magyarázható a másik (vagy a többi) pedig csak egyféleképpen. Az alapelv szerint, azon igeversek magyarázatának, amik több féleképpen is magyarázhatóak, igazodniuk kell ahhoz (vagy azokhoz), ami(k) csak egyféleképpen magyarázható(k).

Ha az üdvösségről szóló és a “minden” szót tartalmazó igeversek első csoportja több módon magyarázható, míg a második csoport igevers csak egy létező módon magyarázható, akkor az első csoportot olyan módon kell magyarázni, hogy az ne legyen ellentmondásban amásodik csoporttal; úgy kell értelmezni, mint az egyértelmű csoportot. Ez hasznosnak fog bizonyulni, amikor vizsgáljuk az igéket, kiváltképpen miután megnéztük a következő három verset.

Még egy utolsó dolog: úgy fogod gondolni, hogy bár igyekszem egy bizonyos előfeltevést bizonyítani, mégis számos más téma magyarázatánál kötök ki. Ez azért van, mert számos teológiai téma összevegyül ezen versek kapcsán. Egyszerűen csak szeretném kérni, hogy légy türelmes az olvasáskor.

2 Korinthus 5,14-15:

14 Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk,hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt;
15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

Első pillantásra a kifejezés, hogy “egy meghalt mindenkiért” arra vezethet, hogy azt gondold, Jézus minden egyes emberért meghalt, aki valaha élt. Azonban, ha közelebbről vizsgáljuk, valami más derül ki. Amikor Pál az emberek haláláról beszél Krisztus halálával kapcsolatban, akkor a keresztyénekről beszél, akik Krisztusban haltak meg:

“Ha pedig meghaltunk Krisztussal” (Róm. 6,8);

“Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára,…” (Kol.2,20);

“Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együttaz Istenben.” (Kol. 3,3)

“Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.” (2 Tim. 2,11).

Egyedül azok haltak meg Krisztussal, akik hívők, nem pedig a hitetlenek. Ebből kifolyólag a fenti szakasznak csak akkor van értelme, ha a “minden” szót nem minden valaha élt emberre vonatkoztatjuk, hanem csak a keresztyénekre: “…hogy ha egy (Jézus) meghalt mindenkiért (minden keresztyénért), akkor mindenki (minden keresztyén) meghalt…”

Kérdezheted azonban: “Ha Isten a keresztyénekre gondolt, akkor miért használta aminden szót?” Azt gondolom, hogy azért, mert Isten a végtelentől fogva tudta, hogy kiket választott ki és a megváltás örökkévaló terve úgy lett megtervezve, hogy “mindenki” üdvözüljön, aki ki lett választva. Ezért aztán Isten számára a “mindenki”, mindenkire vonatkozik, akik számára Ő Krisztus halálát szándékozta érvényessé tenni.

Fontos itt azt is látni, hogy olykor Isten másképp használja a szavakat, mint ahogy mi szoktuk. Például a Biblia azt mondja, hogy Isten csak a hívőket ismeri, a hitetleneket nem.

“Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” (Jn. 10,27 NT-HU)

“….Ismeri az Úr az övéit…” (2 Tim. 2,19 NT-HU)

“21 “Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
22 Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát?

23 És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”” (Mt. 7,21-23 NT-HU).

Természetesen Isten tudja, hogy ki tartozik bele a mindenkibe, hiszen Ő mindent tudó. Azonban Isten másképp használja a szót a megváltottakkal kapcsolatosan, mint ahogy mi szoktuk: Ő ismeri a keresztyéneket és nem ismeri a nem keresztyéneket. Ez az ismeret egy intim, meghitt jellegű ismeret.

Látod? Fontos látni, hogy a Biblia saját magát magyarázza. Nekünk pedig meg kell, hogy értsük, hogyan használja a szavakat és kifejezéseket, majd amikor már van egy világosabb elképzelésünk róla, akkor meg kell próbálni értelmezni az igét.

1 Kor. 15:22-23 (NT-HU):

22 Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.
23 Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.

Kik fognak életre kelni? A keresztyének és csak a keresztyének. Először is “Krisztusban lenni” egy kifejezés, ami egy üdvösséges kapcsolatra utal az üdvözített és az üdvözítő között: ” Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusbanvannak,” (lásd továbbá: Rom.6,11; 12,15; 16,7; 1 Kor. 1,2; stb…).
Másodszor, akik életre kelnek Krisztus második eljövetelekor azok a hívők. Krisztussal együtt kelünk életre:

“Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani.” (1 Kor. 6,14 NT-HU)

“Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.” (1 Kor. 15,52 NT- HU)

Lehetne mondani, hogy mindenki, hívő, nem hívő együtt feltámad; csakhogy a hitetlenek a kárhozatra. Ez igaz, de ez nem illik bele ebbe a szakaszba, mert ez a szakasz azokról beszél, akik Krisztusban vannak, azaz a hívőkről. A “mindenki” szó a versben kizárólag a választottakra értelmezhető.

Róma 5,18 (NT-HU):

” Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává.”

Az eredeti szöveg valahogy így néz ki:

Mármost ahogyan egynek a vétke minden ember számára kárhozattá, úgy egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává.

Mivel az eredeti szövegben, a fenti igeversben nincs nyelvtani értelemben vett ige, (ami egyébként nem szokatlan a görögben) ezért kölcsönöznünk vagy alkalmaznunk kell egy igét. Mivel a megfelelően szűk szövegkörnyezetben nincs olyan ige, ami megfelelően illene a versbe, ezért származtatnunk kell egyet a szövegkörnyezet alapján. Valahogy így nézne ki a vers:

Mármost, ahogyan egynek vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy egynek az igazsága lett minden ember számára az élet megigazulásává.

Egyszerű logika alapján tudhatjuk, hogy helytálló, ha beillesztjük a “lett” igét a szövegbe. Ádám bűnesete lett minden ember kárhozata, ezt senki sem vitatja. Ádám az Éden kertjében volt a képviselője minden embernek. Amikor vétkezett, mi együtt buktunk vele. Ennek volt egy eredménye, egy valódi következménye az ő bűnének: kárhozat. Következik, hogy a vers második felébe is be lehet illeszteni a “lett” szót, mert a vers második felének is ugyanaz a szintaxisa, mint az elsőnek és emellett a második rész elején hozzáteszi, hogy “úgy”. Tehát Pál egy párhuzamot von Ádám és Jézus tette között. Ádám is képviselte az övéit (mindenkit) és Jézus is képviselte az övéit.

A vers két része azonos felépítésű: Határozószó(szavak), elöljárószó, főnév, (ige helye),főnév, tárgy.

Pál igyekszik tisztán felmutatni, hogy a képviselő személyek cselekedeteinek meghatározott következményei voltak a képviseltek számára. Ezért van az, hogy a vers tulajdonképpen két azonos felépítésű mondatból áll.

  •   Ádám bűne kárhozatot eredményezett mindenki számára
  •   Jézus áldozata megigazulást eredményezett mindenki számáraAhol az első Ádám kárhozatot hozott mindenkinek, ott a második Ádám (Jézust az 1 Kor. 15,45 második Ádámnak nevezi) megigazulást hozott mindazoknak, akikről a szöveg beszél, a “minden létező ember megigazul” nyilvánvaló problémájának ellenére.A megigazulás azt jelenti, hogy Isten előtt jogilag igaznak nyilváníttatni. Ha valaki Isten előtt jogilag igaznak nyilváníttatik, akkor üdvözül. Csak az üdvözültek igazulnak meg:”Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.” (Róm. 5,9)

Mivel az Írás egyértelműen tanítja, hogy nem minden ember üdvözül (Mt. 25,31-33), így tudhatjuk, hogy a “minden” szó nem utalhat minden egyes emberre. Valami másra kell utalnia, mint minden egyes valaha élt emberre. Végtére is a “minden” szó csak a keresztyénekre vonatkozhat. Isten olyannyira biztos az Ő kiválasztásában, hogy számára a kiválasztottak jelentik az összes (“minden”) embert, akiket szeretne üdvözíteni.

A fenti három versben világosan láthatjuk, hogy Isten a “minden” szót másképp használja, mint ami normális esetben elfogadott. Ez egy jelzés, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar és “őket” üdvözíti is. Amikor Isten a “minden” szóra gondol, akkor egy specifikus csoportra gondol. Ezekből a fenti versekből ez kitűnik. Mi a helyzet azonban a többi, univerzalista ízű versekkel?

A látszólag Univerzalista engesztelést alátámasztó szakaszok:

János 3,16:

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ha a kiválasztás igaz, akkor miért mondja ez a vers, hogy az üdvözül, “aki hisz őbenne”? A Biblia a következőket állítja: A hit ajándék Istentől (Róm. 12,3); Isten az, aki adja, biztosítja a hitet (Fil. 1,29); Isten az, aki kimunkálja az emberben a hitet (Jn. 6,29); és azt, hogy egyedül azok hisznek, akik Isten által az örök életre vannak jegyezve (Ap.Csel.13,48).

Ugyanakkor, a hit halásból van és a hallás pedig Isten igéje által (Róm. 10,17). Ahhoz, hogy valaki hitre jusson, először hallania kell Jézus evangéliumát (1 Kor. 15,1-4), mert az evangélium Isten ereje az az üdvösségre (Róm. 1,16). Nincs más név az ég alatt Jézuson kívül, ami által bárki üdvözülne (Ap.Csel. 4,12) és aki üdvözül, annak el kell fogadnia Jézust (Jn. 1,12).

Ha ezek igazságok, akkor hogyan alkalmazható a János 3,16-ban lévő “aki” szó azokra, akik még sosem hallották Isten Igéjét? Tömegek vannak, akik még sosem hallottak az evangéliumról, akiknek még nem volt esélyük. Csak vedd számításba a bennszülötteket, Busmanokat, Eszkimókat, Indiánokat, akik Krisztus előtt haltak meg vagy másokat, akik Krisztus előtt éltek. Ők SOSEM hallottak SEMMIT a keresztyénségről, a jóvátételről, a feltámadásról, a Szent Írásról vagy az evangéliumról. Sosem hirdették nekik ezeket. Hogyanlehetne akkor az “aki” szót őrájuk érteni, ha sosem volt lehetőségük Isten Igéjéről hallani Jézussal és az üdvösséggel kapcsolatban? Az én igei ismeretem alapján nem lehet.

Hogy megválaszolják ezt az iménti kérdést, néhányan azt mondják, hogy akik nem hallották sosem az evangéliumot, azok másképp lesznek megítélve, mint akik már hallották. Azonban ez a válasz ellentmond az igének, ami kimondja, hogy senki sem mehet az Atyához csak Krisztus által (Jn. 14,6); hogy az evangélium az, ami üdvözít (Róm. 1,16); hogy az evangélium a halál, eltemettetés és feltámadás a bűnökért (1 Kor. 15,1-4); és hogy nincs más név az ég alatt Jézusén kívül, aki által bárki is üdvözülne (Ap.Csel 4,12).

János 12,32:

“Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.” (NT-HU)

Az itt lévő “mindeneket” szó minden egyes emberi személyre vonatkozik? Ha igen,akkor hogyan vonzódhatnak és juthatnak üdvösségre, ha még sosem hallottak Jézusról, az evangéliumról? Nem látom, hogy miként lenne ez lehetséges, mivel sosem volt lehetőségük hallani az Igét és ebből kifolyólag nem volt lehetőségük hinni Jézusban. Ismét kérdem, mi a helyzet az őserdei törzsi emberekkel? Mi a helyzet az inkákkal, aztékokkal Krisztus idejében? Mi a helyzet azzal megszámlálhatatlanul sok emberrel, akik még csak nem is hallottak soha Jézusról, Bibliáról, Jahvéról vagy a zsidókról? Hogyan vonzza Őket Jézus? Minden bizonnyal vonzza őket valahogyan, hogyha az Arminiánus nézet az igaz és az itt álló “mindenek” szó minden egyes embert jelent a földön. Azonban senki nem képes hinni, hacsak nem hallja Isten Igéjét (Róm. 10,17). Hogyan tudnának a pogányok hinni hallás nélkül? Hogyan vonzza őket Jézus, ha soha nem hallották az evangéliumot és még a legcsekélyebb esélyük sem volt meg a hallásra? Nem vonzza őket Jézus.

Róma 8,32:

“Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”

A kérdés itt ismét a következő: Kiket takar a “mindnyájunk”? Minden egyes személyt a földön, akik valaha éltek (Arminiánus nézet) vagy a kiválasztottakat, Isten választottait (kálvinista nézet)? Meg kell, hogy vizsgáljuk a szövegkörnyezet verseit.

Róma.8,31-39:

31 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
32 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
33 Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít.
34 Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus,aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?
35 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver
36 Hiszen meg van írva: “Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.”
37 De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeretminket.
38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, semhatalmak,
39 sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.”

A 31 verssel kezdődik a kontextus és egyértelműen a keresztyénekről beszél. Csak azok lettek kibékítve és csak azok nem ellenségei többé Istennek, akik a Bárány vérével vannak befedve. (Róm.8,7) A “velünk” kifejezés a 31. versben csak a keresztyénekre vonatkozhat. A 32. vers Jézus “mindnyájunkért” való áldozatáról beszél. Hirtelen a mindnyájunk már minden egyes emberre vonatkozik, a hitetlenre is? A 33. vers Isten választottairól beszél; azaz a keresztyénekről. A 34. vers Jézus “értünk” való esedezéséről beszél; az “értünk” csak a keresztyénekre vonatkozhat, mert Jézus nem jár közben a hitetlenekért. A 35-39. versek akeresztyének Istentől való elválaszthatatlanságáról beszélnek. Tisztán látható, hogy az egész szakasz a keresztyénekről beszél és nem másokról. Így hát a Róma 8,32 “mindnyájunkért” szava is csak a keresztyénekre vonatozhat.

Mielőtt belekezdenék a következőkbe, be kell, mutassam, hogy szerintem mi a helyes feltételezés a zsidók gondolkodásával kapcsolatosan, ami befolyással volt az Ú.T. íróira. Ez lenne az: a zsidók olyan szűklátóak voltak, hogy a Messiást csak a sajátjuknak vélték és nem az egész világénak.

Ezért vannak olyan versek, amik arról beszélnek, hogy mindenki üdvözül, és az áldozat nem csak a mi bűneinkért van, hanem az egész világ bűnéért. (1 Jn. 2,2). Más szavakkal élve, Jézus nem csak a zsidók megmentője, hanem az összes emberé, beleértve a pogányokat – az egész világot. Vegyük csak figyelembe, ahogy kijavítja a zsidók hibás gondolkozását arról, hogy egyedül ők üdvözülnek:

Róm. 1,16:”Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is,”

Róm. 2,9-10: “Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is;
10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnekis!”

Róm.10,12: “Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja;”

Gal.3,28: “Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.”

(Véletlen, itt a “mindnyájan” szó csak a hívőkre vonatkozik.)

Kol. 3,11: “Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.”

1 Tim. 2,4-5: “aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.
5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus”

Először is, Jézus a közbenjáró a hívőkért, nem pedig a hitetlenekért. Számomra ebben a versben az “emberek” csak a választottakra, a keresztyénekre utalhat. Habár értem, hogy egyárminiánius hogyan magyarázná ezt az igét, mégis a kálvinista álláspont jobban összecseng a Biblia többi szakaszával, amit tanulmányoztam.

Másodszor, figyelembe véve azt, hogy a “minden” szó a 2 Kor. 5,14-15; 1 Kor. 15,22 és Róm. 5,18 szakaszokban csak a keresztyéneket jelentheti, ebből következik, hogy mikor olyan igéket találunk, mint például az 1 Tim. 2,4-6, akkor legitim módon járunk el, ha a többi verssel konzisztensek maradunk a magyarázatkor, azaz a “minden” szó a választottakatjelenti. Tehát az 1 Tim. 2,4-nek két lehetséges magyarázata van:

  1. Az Arminiánus: A “minden” szó az összes embert jelenti.
  2. A kálvinista: A “minden” szó a keresztyéneket jelenti. Azonban mivel azArminianista álláspont ellentmondásba ütközik a 2 Kor. 5,14-15, 1Kor. 15,22 és Róm. 5,18 versekben talált magyarázatokkal, így csak a kálvinista nézet marad, ami hiteles; név szerint az, hogy a “minden” szó a keresztyéneket jelenti.

Mindemellett még további probléma, hogy miként hiúsulhat meg Isten akarata. Az arminiánus nézet álláspontja szerint Isten akarata időről-időre meghiúsul, ráadásul Isten elhatározásai az ember döntéseitől függnek. Isten csak akkor tud megmenteni valakit, ha az a valaki a helyes döntést hozza.

2 Péter 3,9: “Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.”

Péter ezt a levelet keresztyéneknek írta.

“Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak,akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által” (2 Pt. 1,1)

A közvetlen szövegkörnyezet, a 8. vers, azt mondja: “Az az egy azonban ne legyenrejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.”

“Ez már a második levél, szeretteim, amelyet hozzátok írok” (2 Pt.3,1)

Egyértelmű, hogy Péter a hívőkhöz beszél. Aztán azzal folytatódik a 9. versben, hogyazt mondja türelmes hozzátok az Úr és nem akarja, hogy bárki elvesszen. Itt ismét csak a hívőkről beszél. Isten türelme itt a keresztyénekre értendő, nem a hitetlenekre. Isten nem akarja, hogy bárki (a hívők és választottak közül) elvesszen. És ők nem is fognak, mert Istenakarata nem hiúsulhat meg. Azonban, ha a “bárki” minden egyes emberre vonatkozik, akkorismét szembekerülünk Isten akarata meghiúsulásának problémájával.

János 1,29:

„Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: “Íme, azIsten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!”

Ezt a verset az Arminiánus és a Kálvinista tábor is tudja magyarázni. Azonban, ha tényleg minden egyes ember bűne el lett hordozva, akkor miért megy bárki is pokolra? Végtére is, nem lett minden bűn elhordozva? “Ó” mondja az Arminiánus, “de csak akkor lettek elhordozva, ha az ember hisz benne.” Ezzel az egyetlen gond az, hogy egyedül Jézus vére képes lemosni minden bűnt, még a hitetlenség bűnét is. Emlékezz rá, hogy a bűnök Krisztus keresztje által lettek eltörölve, nem csak lehetővé lett téve az eltörlésük.

János 6,33:

“Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.”

Hogyan értelmezzük az “életed ad” kifejezést? Úgy, hogy felajánlja, hogy életed ad, vagy úgy, hogy az életet adja? Ha valamit csak ajánlanak, akkor ez nem jelenti, hogy a másik meg is kapja. Ha valamit adnak, akkor ez magában hordozza, hogy meg is kapják. Csak a hívők kapják az életet. A világ csak általános értelemben fogadója ennek az életnek.

János 6,51:

“Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.”

Egyszerűen csak az úrvacsorán való részvétel nem garantálja az üdvösséget. Jézus kenyerét enni azt jelenti, hogy azt hitből kell tenni, amit csak a hívők – csakis azok, akik azörök életre és hitre lettek választva (Ap.Csel 13,48) – tudnak megtenni. Ezt is lehet arminiánus és kálvinista módon magyarázni.

Róma 11,12-15:

“12 Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor menynyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.
13 Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: ha tehát én pogányok apostola vagyok, dicsőítem szolgálatomat,
14 mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmentek közülük némelyeket.
15 Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?”

Csak a keresztyének lettek megbékéltetve. Ha az lett a világ megbékéltetése, hogy a zsidók elutasították Krisztust, akkor a “világ” a keresztyéneket kell, hogy jelentse. Nem jelentheti azt, hogy minden egyes ember megbékéltetett Istennel, különben minden egyes ember üdvözülne, viszont ez egyszerűen nem igaz. Ha azt feleled, hogy a világra általánosságban vonatkozik a megbékéltetés és csak az kapja meg, aki hisz benne, akkor figyelmen kívül, hagyod, hogy miről beszél a vers, mégpedig azt, hogy az ő elvettetésük a világ megbékélését szolgálTA. (ez egy elvégzett dologra utal)

2 Kor. 5,19:

“Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét.”

Pál ismét arról beszél, hogy Isten megbékélteti a világot magával. Ez a vers még tisztább, mint a Róm. 11,12-15, mert itt kijelenti, hogy a megbékéltetés mit vont maga után: nem tulajdonította nekik a vétkeiket. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az üdvösség kizárólag a keresztyéneké, akiknek megbocsáttattak bűneik és megbékíttettek. A “világ” szó itt is csak a keresztyéneket jelentheti. A kálvinista magyarázat adja a legértelmesebb magyarázat.

Zsidók 2,9:

“azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.”

Ezt a verset is tudja magyarázni az arminiánus és kálvinista tábor is. Az arminiánusok és a kálvinisták is azt mondják, hogy Krisztus mindenkiért megízlelte a halált. A kálvinisták számára Krisztus halála eltörli Isten haragját az istentelenekről (a választottakról). Az arminiánusok számára Krisztus halála minden egyes emberre vonatkozik, és effektíve nem törli el a haragot senkiről, hanem az ember egy bizonyos állapota (hitre jutás) teszi lehetővé, hogy a harag letörlődjön. Ennélfogva Isten döntésének hathatóssága az emberi személy döntésétől függ.

Igeszakaszok, amik a korlátozott engesztelésről szólnak:

Mt. 26,28:

“mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Vedd figyelembe, hogy a vers nem azt írja, hogy mindenkiért, hanem az, hogy sokakért.

János 10,11:

“Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”

és

János 10,15:

“ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.”

Mindkét vers állítja, hogy Jézus a juhokért (keresztyének) tette le az életét szemben a kecskékkel (nem keresztyének). Ez a vers is kálvinista módon nyer logikus értelmet. Őszintén nem is tudom, hogyan lehetne ezt arminiánus módon értelmezni.

János 17,9:

“Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid,”

Jézus az Atyához intézett imádságában egyértelműen kimondja, hogy kikért imádkozik. Azokért, akiket az Atya a Fiúnak adott. Az egész János 17-ből egyértelműen látszik ez. Jézus nem mindenkiért imádkozik. Az imádsága korlátozott.

Ap.Csel 20,28:

“Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.”

Ezt a verset is lehet mindkét tábor nézőpontja szerint értelmezni, viszont a kálvinista módon értelmesebb. Az egyház lett megváltva Jézus tulajdon vérével, a hitetlenek pedig nem. Ez azt is mutatja, hogy a vérnek volt egy eredménye, az áldozat egy közvetlen eredménye: az egyház megváltatott, nem csak lehetővé lett téve a megváltás. Ez megtörtént. A jóvátétel következtében megtörtént. Az arminiánusok mondhatják, hogy a vér általi megváltás csak a Jézusban való hitre jutás által válik effektívvé. Azonban ez problémás, mert akkor Krisztus áldozatának várnia kell jóváhagyásra és hathatóssá tételre az emberek egy tette által (hitre jutás, elfogadás). Azért látom ezt problémának, mert Krisztus vérének végtelen értéke már elvégezte, betöltötte azt a szerepet, amiért kiontatott: megváltotta az egyházat.

Efézus. 5,25:

“Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte,”

Ezt is lehet mindkét módon magyarázni, de a kálvinista nézet az értelmesebb. Jézus az egyházért áldozta fel magát, nem a hitetlenekért.

Róma 8,32:

“Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”

Ezt a verset korábban már említettem. Itt a “mindnyájunk” csak a keresztyéneket jelentheti. Pál a megmentett emberekről beszél, ezért mondja azt, hogy Isten nekünk ajándékoz vele együtt mindent.

Ézsaiás 53,12:

” Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”

Ez egyértelműen egy korlátozott áldozatról beszél, hiszen Jézus sokak vétkét vállalta magára, nem pedig mindenkiét. Hogyan magyarázzák ezt a verset az Arminiánusok?

Zsid. 9,28:

“úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.”

Ismét egy vers, ami azt állítja, hogy Jézus sokak bűnét hordozta, nem pedig mindenkiét.

Egyértelműen látszik, hogy Isten néha a szavakat másképp használja, mint mi. Látjuk,hogy amikor az igét tanulmányozzuk a “mindenki” szót, amikor a megváltással kapcsolatbanhasználja, legalább kétféleképpen magyarázható:

  1. Csak a kiválasztottakat jelenti.
  2. Minden egyes embert jelenti.

Ahogy fentebb említettem is, amikor több kapcsolódó igeverset különböző módon lehetmagyarázni, viszont van pár kapcsolódó vers, amit csak egyféleképpen, akkor legjobb, ha úgy magyarázzuk a kevésbé egyértelműeket, hogy ne kerüljenek egymással ellentmondásba.

Ha Isten minden embert üdvözíteni akar, akkor azok üdvözülni is fognak. Isten rendeli el a dolgokat. Jézus azokért halt meg, akikért Isten elrendelte, hogy meghaljon. Jézus pedig azörökkévalóságtól fogva esedezik értük, megszenteli és megdicsőíti az Ő választottait. Ez azért történik így, mert Isten így határozott.

Az írás Kocsis-Bakti Ruben fordítása, nagyon köszönjük neki!

Forrás

Kapcsolódó anyagok

Dogmatikai és exegetikai alapok

Az eleve elrendelés és a kiválasztás tana

A predestináció (eleve elrendelés) és a kiválasztás a kálvinista (reformált) teológia egyik leginkább megütközést keltő, mégis leggyönyörűbb, biblikus tanítása. Sokakban él az a téves nézet, hogy Kálvin János „találta fel” e tanítást. Ezzel szemben már Augustinus Tovább…